Magvas gondolataimba süllyedve eszembe jutott egy sütirecept, ami amerikai barátnőmtől származik és amit már nagyon régen nem sütöttem. Az eredeti recept pekándiós, amit én itthon általában a mi jó öreg diónkkal szoktam helyettesíteni. Részben mert a pekándió felénk nehezen beszerezhető, ha meg van, akkor meglehetősen drága. Másrészt meg tökéletesen helyettesíthető a dióval. Ízre én kevés különbséget fedeztem fel köztük, a pekan talán olajosabb egy kicsit, és egy árnyalatnyi égetett cukor felhangja van. Most azonban véletlenül kaptam pekandiót, és így az eredeti recept szerint sütöttem meg ezt a finom sütit. A recept egy 9X9 inch-es tepsire szól, ami nagyjából 23-23 cm. Nekem ilyen méretű tepsim nincsen, úgyhogy egy nagyobból alufóliával leválasztottam egy kisebb részt. Ha nagyobb tepsiben sül, akkor is jó, úgy vékonyabb sütiket kapunk.

Hozzávalók:

25 dkg liszt

10 dkg finom szemcséjű kristálycukor

17 dkg puha vaj vagy margarin

jó nagy csipet só

1 vanillincukor vagy ½ kiskanál vaníliaaroma

10 dkg pekandió vagy dió finomra aprítva vagy darálva

1 üveg málnalekvár (35-40 dkg)

további 3-5 dkg pekandió durvára aprítva

A sütőt 180 °C-ra előmelegítem, előkészítek egy kisebb tepsit (l. fent).

A vajat krémesre keverem egy tálban. Egy másik tálban összekeverem a száraz hozzávalókat a durvára vagdalt dió kivételével.

Ezt a keveréket a vajhoz öntöm és robotgéppel addig keverem, amíg apró morzsák nem keletkeznek.

A morzsás keverékből 3-4 evőkanálnyit félreteszek, a többit beleöntöm a tepsibe és a tenyeremmel szépen egyenletes réteggé lapítom, nyomkodom. Erre a tésztalapra rákenem a lekvárt. Ha nehezen kenhető a lekvár, érdemes egy kicsit megmelegíteni, úgy könnyebben boldogulunk vele. Jó vastagon meg kell kenni, nem szabad sajnálni a lekvárt tőle.

A félretett morzsás keverékhez adom a durvára vágott diót és ezzel megszórom a süti tetejét.

Beteszem a sütőbe és nagyjából 40 percig sütöm.

Szeletelni akkor lehet, ha már valamennyire kihült, és 1-2 napig biztos puha marad. Nálunk ennél több napot még nem ért meg.