Minap egy nőrokonom mesélte, hogy a szomszédasszonyától kapott friss, zöld vagy új fokhagymával milyen finom sültet készített. Persze az én szakácsagyamat meg mindig beindítják az ilyen sztorik, ezt is jól elraktároztam a fontos emlékeznivalók közé. Aztán legutóbbi piaci beszerzőkörutamon én is ráleltem erre a kincsre. Ez a fokhagyma friss tavaszi változata, a gerezdek még csak alkulóban vannak benne, a szára pedig szép zöld. Na, vettem is egy néhányat, és utolsó pillanatban még azt is megakadályoztam, hogy a kedves kofa lecsavarja a zöldjét. Merthogy azt is megtudtam a fent említett rokontól, hogy azt is fel lehet használni, nem kell levágni róla. Nagy örömmel vittem haza a szerzeményt, és már alig vártam, hogy kipróbálhassam. 
Csirkesütés volt aktuális éppen, amit én általában rozmaringgal meg egy kis száraz fehérborral szoktam elkövetni, most viszont kiegészítettem a szép zöld fokhagyma szerzeményeimmel. Szárastól négyfelé vágtam őket és szépen sorban a sütőtál aljára fektettem a hagymákat. Erre jöttek a sóval, borssal bedörzsölt combok és mellek, majd egy kis szárított kakukkfű a tetejére és egy kis bor alá. Már mehetett is a sütőbe. A sülés közben a terjengő csodás illatok hamarosan beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, a végeredmény tökéletes csirkesült lett, aminek nagyon jót tett a friss tavaszi „kanapé” a tál alján. A combok alatt megbújó fokhagyma negyedekből olyan szájban olvadó, krémes, leírhatatlanul finom falat kerekedett, hogy attól minden fokhagyma kedvelő ember táncot járt volna örömében.
